Bemutatkozás

A Marcali és Térsége Közszolgáltató Nonprofit Kft. 2013. május 17-én alakult azzal a célkitűzéssel, hogy Marcaliban és a környező településeken a köztisztasági szolgáltatást önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozás végezze.
Létrehozását a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény hatályba lépése, valamint a kapcsolódó alárendelt jogszabályok előírásai indokolták. További célként a stabil, hosszú távú, költséghatékony hulladékgazdálkodás megvalósítása, a szolgáltatás színvonalának folyamatos fejlesztése, illetve a Mecsek Dráva Önkormányzati Társulás keretében kialakított hulladékgazdálkodási rendszerhez való szerves kapcsolódás fogalmazódott meg a tulajdonosi képviselet részéről.
A társaság nonprofit szervezetként jött létre a Marcali Városi Önkormányzat tulajdonában. A cég bejegyzése 2013. május 29-én megtörtént. Több település már az előkészületi szakaszban jelezte csatlakozási szándékát. A többtagú társaság az alakuló taggyűlését 2013. július 3-án tartotta, amelyen 26 település különböző tulajdoni hányaddal csatlakozott a társasághoz, majd 2013. december 16-án újabb négy település lépett be tulajdonosként a Kft-be, 2014.11.26-án újabb két település vásárolt törzsbetétet a cégben.

A szükséges engedélyek megszerzését követően a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást 2014.01.01-től 29 településen (több mint 31.000 lakos, megközelítőleg 13.500 háztartás vonatkozásában) látjuk el az alábbi szolgáltatási területen.
Nyugat-Dunántúl: Zalakomár;
Dél-Dunántúl: Csákány, Főnyed, Nagyszakácsi, Nemesdéd, Nemesvid, Sávoly, Somogysámson, Somogysimonyi, Somogyzsitfa, Szegerdő, Szőkedencs, Tapsony, Varászló, Vése, Csömend, Gadány, Hosszúvíz, Kelevíz, Kéthely, Libickozma, Marcali, Mesztegnyő, Nikla, Pusztakovácsi, Segesd, Somogyfajsz, Somogyszentpál, Táska.

Szervezeti ábra: